Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Takarék - Több mint bank. Agrármarketing Centrum

Nagyon rosszul járnának a fogyasztók, ha a láncok nem forgalmaznának ketreces tojásokat

2019. május 21., 21:40

Tönkretenné a termelőket és akár 40-50 százalékos tojásdrágulással járna, ha a kereskedelmi láncok ráerőltetnék a piacra a környezetre összességében megterhelőbb alternatív tojótyúk-tartási formákat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke. A nemzetközi kiskereskedelmi láncok azt tervezik, hogy 2022–2025 után nem forgalmaznak ketreces tyúktartásból származó tojást.

A kiskereskedelmi láncok veszélybe sodornák a közép-euró­pai, ezen belül is a kilencven százalékban ketreces tartást alkalmazó hazai tojáságazatot – mondta a Magyar Nemzetnek Pákozd Gergely. Felidézte, hogy a Tesco már hivatalos közleményben is tudatta döntését, fenntarthatósági okokra hivatkozva.

Ugyanakkor ez nem feltétlenül igaz: az alternatív, jellemzően mélyalmos, szabadtartásos technológiák jóval nagyobb területet igényelnek, sokkal magasabb az energia- és takarmányigényük. Fontos szempont, hogy ezek az alternatív rendszerek legfeljebb részben teszik csak lehetővé a trágya zárt rendszerű kezelését, ezért az ilyen telepek üzemeltetése kedvezőtlen lehet a talajterhelés szempontjából, ráadásul a trágya elhelyezése is több problémát felvet.

Nem létezik olyan tanulmány, amely igazolná, hogy a környezet és a klíma szempontjából az alternatív tartási formák kedvezőbbek lennének. Ezzel szemben a ketreces tartás szabályozottabb, ráadásul a takarmányfelhasználása is kisebb és jobban nyomon követhető. Állategészségügyi és élelmiszer-higiéniai szempontból előny a tyúkok szeparáltsága, valamint a ketrecek és a tojás tisztán tartása is egyszerűbb.

A kereskedelmi láncok által hivatkozott állatjóléti szempont sem feltétlenül állja meg a helyét, mivel az Európai Unió 2012-ben szigorított az állatjóléti szabályozásán. Így a korábbiakhoz képest az új ketrecekben csaknem másfélszer nagyobb alapterület kell egy tyúknak, de alapelvárás a komfortérzetük növelése is, egyebek mellett ülőrúddal vagy tojófészekkel.

A kereskedelmi szereplők viszont nem tettek javaslatot sem a ketrecméret növelésére, sem egyéb, a legszigorúbb előírásoknak is megfelelő, egyben állatbarát intézkedésre. A szakértők ráadásul egyetértenek abban, hogy a tojás minőségét, beltartalmát nem befolyásolja a tartásmód.

A Tojásszövetségnek nincs pontos információja a láncok döntésének hátteréről. Előfordulhat állatvédői nyomás vagy bizonyos üzleti érdekek. Az viszont kijelenthető: Közép- és Kelet-Európában nincs valós, tömeges vásárlói igény az alternatív tartás iránt, akiknek fontos ez a szempont, most is hozzáférhetnek ilyen termékekhez – hangsúlyozta Pákozd Gergely.

A hazai, árérzékeny fogyasztók ráadásul jelentős, akár 40-50 százalékos drágulással is szembesülnének. A ketreces tartás kivéreztetésével a hazai szereplőknek az óriási beruházási költségek mellett jelentősen megugorna a termelési költségük a jóval drágább technológia miatt. Sokan emiatt abba is hagynák a tevékenységet, miközben a piac 15-20 százalékát importból látja el hazánk.

Ennek kiváltásához – akár alternatív tartástechnológiákkal – növelni kell a termelést, a jövőbeli fejlesztéseket így az egészséges piaci verseny határozná meg. A 2012-es ketreccserékkel 15-20 évre terveztek az állattartók, a váltással járó hatalmas költségeket mostanra heverte ki az ágazat, így már a fejlesztésekre lehetne koncentrálni.

A Tojásszövetség szintén aggályosnak tartja, hogy jelentősen megugrott az uniós import Ukrajnából, ahol jóval lazábbak az élelmiszer-biztonsági előírások. Az uniós ellenőrzés ráadásul nem tudja nyomon követni a minőséget vagy a tartási körülményeket.

A kiskereskedelmi szereplők döntése azért is meglepő, mert Nyugat-Európában is magas, 75 százalékos a ketreces termelés aránya. Pákozd Gergely hozzátette: a valós fogyasztói igények híján kimondottan aggályos, hogy a tőkeerős szereplők döntésükkel befolyásolják a szabadpiaci versenyt.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat