Baromfi Termék Tanács
Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők Takarék - Több mint bank. Agrármarketing Centrum

Elhunyt Dr. Papócsi László

2015. december 16., 16:33

Szomorú szívvel és mély megrendüléssel tudatjuk a Baromfi Termék Tanács és az egész baromfi szakma közösségével, hogy Dr. Papócsi László állatorvos, terméktanácsunk első elnöke, a  baromfiágazat és a magyar élelmiszergazdaság kiemelkedő személyisége súlyos betegség után, 2015. december 14-én elhunyt.

Papócsi László

Az 1939-ben született Papócsi László fiatal állatorvosként 1965-ben kezdte gyakorlati munkáját a Bábolnai Állami Gazdaságban, ahol akkor az intenzív baromfitenyésztés rendkívül dinamikus fejlődésének lehetett résztvevője. Szakmai tudásának és vezetői készségének köszönhetően hamarosan laboratóriumvezetö állatorvosi, majd állategészségügyi igazgatói beosztásban dolgozott.

Munkatársaival és a legmagasabb szintű országos szakemberekkel együtt elévülhetetlen érdemeket szerzett a nagyüzemi baromfiegészségügy kialakításában, az új betegségek leküzdésében, a nagyüzemi járványvédelem vállalati és országos szintű megszervezésében mind Magyarországon, mind a kapcsolódó külföldi partnerek országaiban. A 70-es évek közepétől a vállalat vezérigazgató helyetteseként az állategészségügy mellett a takarmányozás fejlesztésében vállalt kiemelkedő szerepet, e szakterületen belül a BCR (Bábolna-Chinoin-Richter) kooperációs, nemzetközi nagyvállalat és a Takarmánytársulás létrehozása elsősorban az ő nevéhez fűződik. Az iparszerű termelési rendszerek kialakításában és működésében, továbbfejlesztésében az országos és nemzetközi szintű eredmények egyik fő részese volt.

1982-ben Papócsi Lászlót a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztériumba miniszterhelyettessé nevezték ki, ahol az állategészségügy, a kereskedelem, a nemzetközi kapcsolatok és a kutatás-szakoktatás tartozott felügyelete alá. „Ezek kedvemre való terültek voltak” - vallotta egy később vele készített interjúban. Ezen időszak nagy eredményének tekintette, hogy ekkor hozták létre a felsőfokú élelmiszeripari képzést. Itt szívesen emlékezik olyan kiváló vezetőkre, mint Dimény Imre, Horn Péter és mások, akikkel számára megtisztelő volt  együttműködni. Ebben az időszakban hozták létre a Gödöllői Biotechnológiai Központot is. Ezek a fejlesztések szerinte reformértékűek voltak.

A rendszerváltozás után Papócsi László az átalakult Bábolna Rt. vezérigazgatójaként 1991-től 1997-ig rendkívül szerteágazó szervező munkát végzett, az rt. működtetése akkor nem volt könnyű feladat. Távozása után nyugdíjba vonulásáig 1997 és 2003 között a Pannonia Egyetemi Kutatási Központ igazgatói, majd 2004-től az Agrárlogisztikai Klub elnöki tisztét töltötte be.

1991-ben, mint az akkor még Baromfitermelők Egyesülése igazgatósági tagját, Papócsi Lászlót kértük fel a megalakítandó terméktanács elnökévé. Ő ezt szívesen vállalta és ekkor néhányan az ő vezetésével óriási szervező munkába kezdtünk, amelynek eredményeként a terméktanácsok közül elsőnek a baromfi alakult meg. Elnökségének 5 éve alatt a baromfiágazat mélypontján is túl kellett jutni, ami a baromfisok összefogásával sikerült is. Ebben az elnöknek kiemelkedő szerepe volt, az érdekképviseletet és koordinációt, az elnökségi ülések vezetését és a titkárság irányítását is szinte napi kapcsolatban, a tagság megelégedésére végezte. Különös érdemének tekinthetjük a sokszor igen szerteágazó érdekek toleráns összhangjának megteremtését.

Papócsi László halálával az ágazatot és a magyar mezőgazdaságot egyaránt nagy veszteség érte. Akik vele dolgoztak vagy kapcsolatba kerültek, sokat meríthettek tudásából, amit szívesen adott át kollégáinak, és ami számunkra ma is hasznosítható. Kiváló emberi tulajdonságai és sugárzó intelligenciája alapot adott arra, hogy felnézzünk rá. Ezért most szomorú szívvel, de személyét jó emlékezetünkben megőrizve búcsúzunk tőle. (K.B.)

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat